Hírek

Őszi felkészítő tábor középiskolás diákok számára - Jelentkezési határidő 2017. október 10.

2017. szeptember 5, kedd

Kedves Érettségire Készülő Diákok!

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Gyógyszerésztudományi Kara a 2017/2018-as tanévben is szervez érettségire felkészítő táborokat középiskolás diákok számára. Korlátozás nélkül bármilyen korú diáktól (akár már nem diáktól is) elfogadunk jelentkezést. Felkészítő táborainkat a mai magyar felvételi rendszerhez  igazítjuk. A táborban az emelt szintű érettségire készítjük fel a jelentkezőket biológia, fizika, kémia tantárgyakból.

Az őszi előkészítő tábor időpontja: 2017. október 27 - október 31.

Tábor helyszíne: PTE ÁOK Elméleti tömb oktatótermei (7624 Pécs, Szigeti út 12.)

A tábort hagyományosan a Kar egy neves professzorának előadásával nyitjuk meg. A tábor folyamán biológia, kémia és fizika órákat tartunk, ezen kívül az egyetem kutatóintézeteibe is szervezünk látogatásokat.

Az őszi táborban is nagy hangsúlyt fektetünk a szabadidős programokra! Minden este közösségi programokon vehetsz részt, ahol felsőbb éves hallgatóinkkal is találkozhatsz, beszélgethetsz.

A tábori oktatás költsége étkezéssel (reggeli, ebéd) együtt 15.000 Forint.  A  részvételi díjat kizárólag átutalásos formában tudjuk elfogadni. Az utaláshoz szükséges információk a következők:

Számlatulajdonos neve: Pécsi Tudományegyetem ÁOK
Kedvezményezett számlaszáma: 10024003 - 00282716 - 00000000
Közlemény/Megjegyzés: 300666-810-303 ÁOK OT, neved és címed

Fontos, hogy a közlemény/megjegyzés rovatban szerepeljenek a fent megadottak, mert ezek alapján tudjuk azonosítani a befizetéseket!

Kérjük, hogy az utalásról szóló bizonylatot 2017. október 10-ig a tm@aok.pte.hu e-mail címre elküldeni szíveskedjenek. A regisztráció a jelentkezési lap kitöltésével, a befizetési bizonylat elküldését követően válik véglegessé.

A jelentkezés során 20%-ék kedvezményt biztosítunk, azon jelentkezők számára, kik részt vettek korábbi TM táborainkban, illetve azon jelentkezők számára akik egyidejűleg, csoportosan (5 fő vagy annál több) jelentkeznek.

Igény esetén kollégiumi szállásról is gondoskodunk. A táborozókat egy közeli középiskolai kollégiumban fogjuk tudni elszállásolni a tábor idejére 2800 -3500 Ft/éj áron, amit a tábori regisztrációnál kell rendezni. A messzebbről érkezők a tábor kezdete előtti napon már beköltözhetnek, ezt az igényt kérjük e-mailben jelezni a tm@aok.pte.hu címen!

Jelentkezés határideje: 2017. október 10.

Jelentkezési lap

Amennyiben igazolás szükséges az iskola felé a részvételről, a hiányzás igazolására, azt az utolsó részvételi napon kiállítjuk.

Események

A hónap eseményei

2024 március
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31